Syndication24 Jan 2009 - 11:53:13
Arnold és a sötét természet
I. Fejezet - Sötét harc
A fekete erdő közepén, s annak a legmélyén, a zúzmarák között kis fénypöttyöket lehetett látni, mintha parázslana a moha. A kis tündék boldogan élnek. A kobold és tünde béke már három generáció óta él. Mint a középkori embereknél úgy a tündéknél és a koboldoknál is ugyanolyan rendszer áll fent. Királytól a koldusig élnek ott a különböző társadalmi rétegek.Sajnos a kobold palotában hírlik, hogy a tündék valami rosszban sántikálnak. Az anyatermészet fölé akarnak kerülni a mágia segítségével, ezért a kobold csapatok készen létbe álltak az ütközetre. Több száz gyermek apja indul a csatába hazájához hűségesen.Míg a tündérek oldalán… Egy árny futott csendes léptekkel a fűszálak között. A lehető legközelebb ment a tündék legnagyobb palotájához. Egy üzenetet kötött rá a gondosan előkészített nyilára és az egyik ablakon átlőtte a nyilat. Nem volt ideje megnézni, hogy melyik szobába lőhette át. Egy tinédzser szobájában landolt az üzenet belefúródva a falba. A megrémült gyerek egyet síkoltott és a két szülője átfutott, mint a nyúl a réten. Apuka egy kést is tartott a kezében, amikor látta az üzenetet a falban. A lány épp el akarta olvasni a levelet, de apja kikapta a gyerek kezéből a pergamentet, mert túlságosan ismerős volt neki a levélen régen megszáradt pecsét. Nagyot sóhajtott és csak ennyit szólt „Léna menj vissza és aludj, ne törődj a levéllel. Jó éjt!” – mondta mogorván s egyben búsan is. – A leány lefeküdt és a nagyot lélegző középkorú férfi a nappaliba ment lezuhanva a kanapéra, ahol olvasván a levelet egyre jobban elsápadt, majd a feleségét lehívta maga mellé beszélgetni. A hosszú párbeszéd tartalmát hallotta Léna lapulva a lépcső legmagasabb fokához. Kiderült a szörnyű titok. Apjának holnap csatába kell vonulnia, készülődnek a kobold seregek. Szegény Léna az éjjel alig bírt aludni, a szörnyűségbe belegondolva leginkább halkan sírt. Másnap apját nem találja a szülei hálószobájában, csak egy kendőt talált az ágy mellett és benne egy kis cetli volt. A cetli, a tegnapi levél tartalmát írta le röviden, tömören. Gabriella, Léna édesanyja délután engedte ki csak a leányát. Léna eleinte sétált egészen a város kútjai közül az egyikhez, hogy egy vödör vizet hozzon a házhoz, de mihelyst oda ért már futott a Kotrits tisztásra. A tisztás látványa egyenesen rémisztő volt. Léna térdre hullott és zokogott, nem tudott hinni a szemének. A mező vérben ázott, olyan sok halott volt, szinte megszámolhatatlan. Hatalmas csata lehetett. Fújt a szél, esett az eső és azok a felhők… Vörös színű felhők tüzes áradatát látta, mintha a pokol bugyrainál állna nézvén a szenvedőket. A felhők között rést látott olyan alakkal, mint a sárkány szimbólum. Egyszer csak más sírását hallotta a bokrok választotta túloldalon. Átnézett a hegyes fülű tündér s egy kobold tinit látott. Csak nézte és nézte, még soha nem látott a másik fajból egyet sem. Szegény kobold barna haját tépkedte és állandóan káromkodott, szidta a tündéreket. A lány véletlenül megismételte az egyik mondatot: Miért? Nem kell a háború bolondok! - ezt ismételte el a kis kobolddal együtt a bokorban elrejtőzve. A lány egyszer csak egy kard pengéjét érezte a nyakán és a testőrnek látszó koboldkatona a fiú elé vitte. Arnoldnak nevezte a rangos kobold. A katona kérdezősködött és a tündér „kém” életét legutoljára tárgyalta meg vele. Arnold arra hivatkozott, hogy „elég vér folyt mára mindkét fél számára”, ezért Léna élete megmaradt. A tünde csak Arnold személyiségét kérdőjelezte meg. S pár másodperc múlva a kobold srác ennyit felelt: egy gyászoló gyerek, aki csak haza akar menni. – felelte komoran, és tovább állt.Ezután Léna megkereste apja holttestét és gyászolt egy éjszakán át. Fogta apja szerencse kését szorosan, kitépni sem lehetett.
II. Fejezet - A kobold és tünde gyász
Biztonságban haza ért Léna, s az otthona ajtajánál anyja egyből lekevert neki egy pofont, majd berángatta. Felküldte a lányt Gabriella és abban a pillanatban tudta már, hogy özvegy lett. A konyhában sírt megállás nélkül, hangos sírása még a szomszédhoz is áthallatszott. Az öreg Benjámin úgy letört, hogy gyászoló dalokat énekelt halkan, majd egyre hangosabban. Gabika erre felfigyelt és egy kicsit jobban érezte magát. Egyszer csak azt hallotta, hogy az ajtajában énekel egy bársonyos hangú fajtársa. Benjámin volt az, átölelte az özvegyet, és a legőszintébb sajnálatát tudtára adta Gabinak. A nő behívta vendégét, s megtörölte az arcát. Pár perc múlva egy teát szürcsölgettek együtt, ekkorra Léna már aludt. A fél takaró leesett magáról, mert egy szörnyű álom – a Kotrits tisztáson történt összeütközés – riogatta, de kellemes volt a vége, mert Arnoldról is álmodott. A gyászoló nőszemély feljött lánya szobájába és betakarta, majd egy csókot adott gyermeke fejére.A Nap felkelésekor Léna elindult az erdőbe sétálni a szokásos útvonalon és a kést is magával vitte titokban, gondosan elrejtve. Útközben az egyik cserjéről leugrott egy útonálló és a kardját kirántotta, de hatástalan volt, a tinédzser arcán a komolyság ült és szembenézett ellenségével, minthogy gyáván elfusson. Hátrálni kezdett, s egy kőben megbotlott. - Nem sokallt be. - Az érzéseivel képes volt lökő varázslatot végre hajtani. A koboldot csak eltolta méterekre, s a helyzetet kihasználva Léna elővette apja kését. A támadó felnézett, de Léna még mindig nem látta az idegen arcát. Az útonálló csak annyi mondott, hogy ”egy gyászoló gyerek, aki csak haza akar menni”. Léna már tudta, hogy támadója csupán Arnold, de tartott még tőle főleg ezek után. Furcsa módon a fiatal nő elhívta sétálni a koboldot. Arnold nem hagyta ki az ajánlatot, sőt a tündékről tudakozott, mert ő nem ismeri a másik fajt, csak a kobold társai által hallott rosszindulatú történeteket. Együtt búsultak és meséltek magukról a csöpögős, valamint a harcias eseményeket. Úgy beszélgettek, mintha nem tudták volna, hogy két külön fajba tartoznak. Egy egész délutánig tartott a séta. Napi rendszerességgel másfél hétig ismételték meg a találkozást. Herold, Léna bátya hazaérkezett könnyező szemekkel Brimfire földről, a trollok hazájából. Anyja elmesélt más furcsaságokat is, legalább is sejtegette. A hírek aggasztották Heroldot, ezért harmadnap követte húgát, hogy minden rendben találjon. Mikor látta, hogy Arnolddal találkozik előbújt a bokrosból és ráüvöltött a koboldra. Herold a ninja-szerű kardjával rámutatott Arnoldra – arra utalva, hogy most végez vele -, de furcsa módon békét ajánlott. Habozás nélkül beleegyezett Arnold, de nem félt, olyan higgadt volt, mintha egy baráttal beszélgetne. A fegyvert elrakta Léna bátyja, de fegyvere markolatát még mindig fogta, és tárgyalni kezdtek. Arnold elmondta még a csatát is a saját szemszögéből, Herold csak hazugságnak érezte. Végén odáig fajult a dolog, hogy nem hallgatták meg egymást, sőt mindig közbe szóltak egymás szavába. A fehér hajú, katonai felszereléssel rendelkező tünde a kezével legyintett egyet és Arnold mozogni sem bírt. Utána Lénát erősen átkarolta s elhurcolta haza, de a ház előtt megálltak és az udvarba sétáltak, majd alaposan átbeszélték a dolgokat.Addig Arnold hazafelé tartott, de koboldok földjén két sötét árny elfogta őt. A kobold hősünk pár óra múlva a palotában találta magát a király előtt. Egyik pillanatban meglátta a király köntösét, és pillanatszerűen egyből fekvésből guggoló tisztelgésbe állt fel. Ekkor Ármin király kivallatta Arnoldot, de nem kínozta meg csupán furmányosan beszélt fiával. A fiúról meg győzködött, hogy nem lett áruló. A vallatás végén csak annyit mondott, hogy sajnálom bátyádat és készülődjön a következő harcra.
III. Fejezet – A gonosz ármány ellen
Aznap este fegyver nélküli kémet akar küldeni Ármin király. A fekete ruhás, csuklyás kobold kezébe egy levelet nyomott. Csak ennyit mondott a fekete bőrű, nagy király: Benézhetsz hozzá, de ne sokat időzz, rendben? - erre a kém bólintott egyet és meg sem állt a tündérpalota királyi hálószobájáig. Letette a tünde király hasára a pergamentett és csendesen kilopódzott. Azután egy fehér házba surrant be, de Herold észre vette, úgy érezte, hogy cselekednie kell. Az elő folyosónál kihúzta kardját, amit később ráfogott a kémre, amikor meglátta a tünde az idegen arcát, a fegyverét eltette és így szólt: Rendben, de ha felriasztja valamelyikkőtök az egész várost, akkor… aztán nemulass lesz.- a kobold rábólintott, majd óvatosan, csöndben sietett szerelme szobájához, de nem találja Lénát az ágyban, s ez után egy vékony kéz kinyúlt, hogy hibernálja áldozatát. Léna kibújt az árnyékból, de látván a kém arcát csak ennyit mondott – Kopogni kellett volna édes… Azt hittem, hogy egy betörő vagy. – majd felsóhajtott. - Arnold, Arnold, Arnold! - ekkor a varázslatot megszüntette, valamint amikor csak tudott a fiú karjába ugrott.Reggel Ármin király a tünde palota kertjében találkozott Ragon tündeuralkodóval. Ilyen alkalom már 34 esztendeje nem történt. Erre a gyűlésre vezette Arnold Lénát, mikor a lány meglátta Ármin királyt, akkor nem gondolta volna, hogy fekete kobold is létezhet. A királyok visszatérnek tétlenségeikből. Persze nem bíznak egymásban továbbra sem, de elég egy cseppnyi bizalom is. Ármin király páncélzatát levették a tünde katonák az alku előírásai szerint. Ragon király egy sárkánykövet hozott magával. A tünde katonák harcállásban nyomultak Ármin király testőr gárdája felé, de a tünde király megállította őket. Elég volt csupán egy intés. Egy másik intéssel lefegyverezte katonáit, ezzel az előírások teljes mértékben kielégítők voltak. Megtárgyaltak mindent, ami a megtörtént harccal való kapcsolatos volt. Megbeszéltek egy eljövendölő csata minden lehetséges kimenetelét, a stratégiákat, a fegyvereket és a biztonságot is, ha a csata rosszul végződne. Csak ennyit mondott a kobold király: Nem érdekes, hogy az előző csata után két szerelmes mennyire meg tudja változtatni az eseményeket? - Ragon király csak ennyit felelt: De, igazad van, ezután minden kobold amnesztiát kap tünde földén, de ha valamelyik kobold zűrzavart tesz, büntesd meg tetszésed szerint és ezt mi is lássuk. – Beleegyezett a békébe a két király a szabadság reményében.Egyszer csak megérkezett az öreg Benjámin egy dobozzal a kezében. Kinyitották Rogen emberei a dobozt és elmagyarázta Ármin uralkodónak a gyémántmadár tojás titkát. Védelmet szolgál a mágia ellen, akinek a birtokában van annak csapata és ő maga is fel lesz ruházva a varázslás nagyszerű tudományával. Csettintett egyet Ármin és jó szolgálókként pár kobold katona elviszi a láda fél tartamát. Ármin kivette a ládából a fénylő követ és így szólt: Arnold fiam húzd ki kardod, és pengéjét dörzsöld meg ezzel a gyémánttal. – Arnold így tett. A kard pengéje közepén egy írás jelent meg, latin eredetű ősi írás fénylett a pengén. Az áll rajta „együtt a győzelembe”. Ez a jelige követte a koboldok címerét. Elmondta, hogy a koboldok sárkányszemnek nevezték el a vezérük kardját, ezt a kardot. Így készen állnak a harcra. A tünde király szentelt vízzel locsolta meg a kardot és Arnoldot. Majd később Lénát és Heroldot, mivel mindenerőre szükség lesz a gonosz erők elleni harcban.Készülőben a két faj, mindkét fél a tisztáson aludt, hogy a csatát minél előbb elkezdhessék.
IV. Fejezet – „Együtt a győzelembe”
Egy újabb reggelre ébredt a nap, a harc ideje még nem jött el, de a felhők már furcsán kezdtek viselkedni. A tünde csapatok énekelni kezdtek, és a koboldok táncolni kezdtek rá, mintha előre mulatnának a győzelemre. Rá egy óra múlva egy óriási bokor jelent meg a tisztás közepén. A bokor el volt rohadva és a gyökerei szárazzá, és durvábbá tették a talajt. Az objektumot mérgező köd vette körül. A bokor hasonlóan nézett ki, mint egy szögecses drót gombolyag.Ármin és Ragon király csapatai gyűrűben vették körül a természetellenes bokrot. Tündék ostromolni kezdték Mágiával. Míg a koboldok a holtakkal küzdöttek, tízszer nagyobb gólemekkel – kő-, emberszerű lényekkel – és gorillaszerű, hatalmas karmú szörnyekkel küzdött a Tünde Légió, amikre rossz volt rájuk nézni is. A koboldoknak mindenféle fegyverük volt, de inkább a hagyományos, mint például az óriás kalapács, kard és pajzs, ami kobold föld címerével el voltak látva. Ennek ellenére tíz perc alatt 3 gólemet megöltek a tündér katonák. A holt katonák könnyen sebezhetők és a támadó/védő fegyverük sem erős annyira, mint volt. A rozsda és a rohadás szaga nagyon erőteljes volt, több száz évesek lehettek, egyben könnyen porladnak.A két király a sátrukban beszélgetett, messze állították fel a sátrat a csatatértől. E szavak hangzanak el: Valaha jól bántam a karddal, de apám sosem vitt magával a csatákba. Legalább a stratégia kidolgozásban jók vagyunk! - Ármin király elmosolyodott és egy nagyot sóhajtott, majd folytatta a beszélgetést: Nyugodj meg, szerintem, aki ilyen jó tervet eszel ki, a kardforgatásban nem lehet rossz. – Megfogta Ragon vállát – Markold meg kardodat és mi is… harcoljunk. –Rogen beleegyezett.A tündék és a koboldok már elfelejtették az együtt működés élvezetét, de a csatatéren felelevenedett, s elfeledvén a faok közötti ellenségeskedést. Egyik páros hatalmas veszélyben volt. Egy tündér katona kardot kért kölcsön arra hivatkozva, hogy lassan elfogy a varázs ereje. A kobold vezér átadta az egyik kardját. Mihelyst a tündér megkapta a kardot, egyből elkezdett kaszabolni, de nagyon furcsán, mintha különböző mozdulatokat tenne. Az ellenség csak úgy hullott és a kobold csak nézte a harcmodort, de azért a külső környezetre is figyelt, hogy csodálkozás közben le ne vágják a fejét. Hamar visszatért a tünde a koboldhoz, illően megköszönte a kölcsönt, viszont a kard nála maradt. Egyszer csak földrengést érzett a két katona, előttük egy gólem közeledett és közben az öklével fenyegette őket. Ebben a pillanatban egy másik kobold átadta az egyik kardját a tündér katonának. A tünde csak ezt mondta: Dávid vagyok, tünde ezredes! Készen állsz? – a társa rábólintott a kérdésre, de nem támadt, inkább az óriás mögé futott. A futás közben felmarkolt egy kardot, így két karddal szaladgált… Dávid futott, amíg elérte a gólem lábát. A két karddal suhintott egyet és vádli körüli fájdalom miatt összerogyott a gólem. Ekkor a koboldnak megeredt a lába. Ráugrott a gólem sarkára és nekirugaszkodott a levegőbe. A landolása jól sikerült, mert a kardjait a gólem halántékának közelébe szúrta. Egyszer csak összehúzta a két kardját és az óriás nyakcsigolyája eltört. Azután hátraszaltózott és így szólt: Én Ádám vagyok a kobold hadsereg vezére! - s a mondat végén a gólem elpárolgott, mint a gőz a levegőben.A két király szekéren érkezett meg a csatamező közepébe, teljes harckészültségben. A kobold király leugrott a szekérről és Ádámhoz sietett. Megbeszélték, hogy törjenek utat az erőpajzshoz, a gáz ködön keresztül. Hosszas küzdelem után végre odaértek a pajzshoz számtalan sötét élőhatott lemészárlásával. Ragon király Ármin kardjára koncentrált, hogy erősebb legyen a kard csapása, a varázs erejével sikerült erősebbé tennie kardját. A kobold király előtt egy rozoga szekér állt. Ármin látta a fényességet a kardján, már tudta, hogy készen áll a tünde király, majd átadta a fekete bőrszínű társának. Ármin futott, ahogyan csak tudott, ráugrott a szekérre és a levegőbe rugaszkodott, a kardot az erőfalba dobta. A fegyver belefúródott a pajzsba, utána Ármin belekapaszkodott sokadik próbálkozás után. Ármin súlya lehúzta a kardot és egy kapu termett azon nyomban. Ekkor a rozoga szekér bezötyögött a pajzs mögötti sivár udvarba.
V. Fejezet – A sötét lepel volt nincs
Ragon és Ármin nem maradtak le, sőt az udvar közepén csak egy árnyat láttak. A szekérből Arnold, Léna és Herold bukkant ki. Egyszer csak az árny fölött egy fényes dolog jelent meg. A fénygömb mindent megvilágított és egy megháborodott koboldot láttak. Ráhel volt az, Brimfire föld kormányzója, ki már 3 éve győzelemre áhítozik. Ármin és Ragon egyből le akarták támadni, de kővé volt változtata Ráhel őket, csak beszélni tudtak. Herold hátulról akarta megölni a fekete öregembert, megtehette volna, ha maradt volna ideje. Herold is kőszoborrá változott. Ekkora Arnold már rég teljes egészében elfogadta az ősi címer jeligéjét és, hogy ő a kobold herceg. Ez akkor derült ki számára, amikor a harc el sem kezdődött Ármin elmondta a sátorban, hogy ő az apja Arnoldnak és anyja egy gyönyörű tünde volt. Így lett semleges a gonosz átka fölött, rá nem hat Ráhel hatalma, és akit szeret teljes szívéből, annál szintén hatástalan Ráhel varázslata.A makacson neki rohant ellenségére. Mindent kivédett a gonosz és győzelmet remélt. Lénát megkérte Arnold, hogy meditáljon és koncentráljon a kardjára. Léna úgy tett, s később a kard pengéje tüzes lett, Arnold tudta, hogy a szerelme lángja élteti, vagy valamiről másról lehetett szó? Arnold elmotyorgott egy imát, majd kardját ellensége felé dobta Ráhelre és a falon maradt a gonosz csak röhögött. Még jobban rázendített, amikor elővette Léna kését Arnold. Léna most a késre koncentrált, de a kard akkor sem mozdult. A kés kéken kezdett el világítani. De az volt a furcsa, hogy Ráhel nem tudott varázsolni és honnan van ennyi varázs ereje Lénának? Ekkor Léna ölében meglátta a gyémántmadártojást. Elsápadt a vén bolond, már érezte a vég közeledtét. Elmosolyodott szépen és azt mondta, hogy már nincs Ráhelnek akkora nagy szája. Eldobta a kést és Ráhel tüdejét találta el, ekkor üvöltött a fájdalomtól a gonosz kobold. És porrá kezdett válni. Ekkor a falak is lebomlódtak pár másodperc alatt. Azután a halott hadsereg pusztult el és a kővé dermedtek többé nem szoborként létezhettek ítéletnapig. A kés és a kard a földre zuhant.Egyszer csak megmozdult a talaj, csak Arnold nem tudta, hogy mi történik. A három tünde egy lebegő tükröt varázsolt maguk alá. Mikor látta Léna, hogy Arnold épp leugrik a két fegyverért, egyből utána repült vállalva bármilyen kockázatot. Arnold elrakta a kardját és a falba döfött késen kapaszkodott, míg Léna meg nem jött érte. Egy hátra szaltóval ráugrott a tükörre szerencsésen és biztonságosan távoztak a csatatérről. Pár óra múlva hült helye maradt a furcsa bokornak és a különös felhőknek, mintha sosem léteztek.Végül pár hónap múlva egyesült a két birodalom, de nem házasodott össze Arnold és Léna, még nem. Talán épp uralkodók még ma is a fekete erdő közepén, Tünde-kobold birodalomban.
No Comment for this post yet...